WordPress oldal (át)alakítás karbantartási módban – WP Maintenance Mode

Ha WordPress alapú honlapokat készítesz – és ha itt vagy, akkor feltehetően ez a helyzet – akkor veled is előfordulhatott már, hogy az oldal módosítására, frissítésére sablon cseréjére csak napközben volt időd. Esetleg olyan is volt már, hogy megbíztak egy oldal fejlesztésével, de már azonnal produkálnod kellett egy felületet amelyen kapcsolatba léphettek a honlap gazdájával. Közben persze jó lenne látni a módosítások eredményét is úgy, hogy a látogatókat nem riasztod el a félkész/szétesett oldaladdal

A fentiek megoldásának elegáns módja, ha a WordPress oldal (át)alakítás, karbantartási módban történik. Ehhez pedig számos ügyes bővítményt találhatsz. Mi most ezek közül egyet ajánlunk a figyelmedbe.

WP Maintenance Mode bővítmény

Ez a plugin egy nagyon egyszerűen konfigurálható, hasznos eszköz. Megjeleníthetsz vele egy üzenetet a látogatóknak, elhelyezhetszt egy visszaszámlálót, amely percre pontosan mutatja, hogy meddig áll majd az oldal, közben persze a látogatók akár fel is iratkozhatnak az értesítőre, amelyben tájékoztathatod őket ha előbb végeztél. Még egy kapcsolati űrlapot is bekapcsolhatsz, amelyen keresztül írhatnak neked, ha valami rendkívül fontos dologot szeretnének közölni veled.

A bővítményhez a szokásos módon juthatsz hozzá. A bővítményt telepítése után a Beállítások >>WP Maintenance Mode útvonalon találod meg. Az első fülön az általános (General) beállítási lehetőségeket találod.

WP-Maintenance-Mode-plugin

Általános beállítások

Rögtön az elős lehetőség, a plugin bekapcsolása/kikapcsolása. A status-nál tudod bekapcsolni. Ha szeretnéd, hogy a keresőrobotok közben azért eléjék az oldalt, akkor kapcsold be a Allow Search Bots to bypass maintenance mode opciót. A Backend Role alapján szabályozhatod mely tagsági szinttől férhetnek hozzá az admin felülethez, míg a Frontend Role-al tágíthatod azok körét akik bejelentkezés után elérik az oldalt. Alapból erre csak az admin jogkörűeknek van lehetősége.

WP-Maintenance-Mode általános beálíltás

Megjelenési beállítások

A Design fülön csinosíthatod ki a megjelenített oldalt. Nem térünk ki a mezőkre egyesével, mert egyértelműek. A szövegdobozba egyedi üzenetet írhatsz, majd beálílthatsz egy háttérképet is akár. Itt használhatsz saját képet vagy a plugin galériájából is választhatsz. Elég jó képek vannak ebben is.

WP-Maintenance-Mode dizájn

Modul beállítások

 

Az utolós fül a Modules nevet viseli. Itt “okosíthatod” fel a karbantartási oldalad. Négy hasznos lehetőséget kapcsolhatsz be:

  • Countdown: beállíthastz egy visszaszámlálást amle yfolyamatosan mutatja a látogatóknak, hogy még mennyi időt kell várniuk kedvenc oldaluk megjelenéséig. Értelemszerűen a Show countdown -al tudod bekapcoslni.
  • Subscribe: a látogatók feliratkozhatnak email címükkel amiket a bővítméyn egy CSV-fájlba gyűjt, így egyből importálhatod is őket kedvenc hírlevélküldő alkalmazásodba.
  • Social Networks: itt bekapcsolhatod közösségi oldalaidat.
  • Contact: végül aktiválhatsz egy kapcsolati űrlapot melynél megadhatod, hogy hova küldje az üzeneteket.

WP-Maintenance-Mode modulok

Ha mindent szépen beállítottál ne felejtsd el az általános fülön aktíválni a WP Maintenance Mode bővítményt. Majd a szükséges munkálatok elvégzése után kikapcsolni…

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.